A fűtés, a hőszabályozás eszközei1

Szűrők, filtrálók

Az akvarisztikában használatos szűrők (filtrálók) többfélék lehetnek. Elhelyezésük szerint belső és külső szűrőről beszélünk. A belső szűrők is lehetnek beépített talaj- vagy behelyezett szűrők. Az akvaristák igen sok megoldást ismernek, ezek közül az egyik legjobb típust a 2. ábra mutatja be. A talajba helyezett harangot 3-4 mm szemnagyságú kvarckaviccsal vagy bazaltzúzalékkal vesszük körül, és erre terítjük az apró szemű, mosott kvarchomokot. A haranghoz csatlakozó üvegszár lényeges része a levegőt bevezető cső feletti kis gömbrész. Az itt áthaladó levegő széles buborékká válik, ami növeli a talajszűrő hatását.
A talajban elhelyezett harang feladata bő vízgyűjtés, vízellátás, ennek következtében jó szűrőhatás. Ezért jobb ez a típus a sima, hajlított vagy a V alakú és más talajszűrőknél.
A behelyezett szűrők közül kettőt kívánunk ismertetni; mindkettőnek előnye, hogy kivehető, könnyen tisztítható. A talajba épített szűrők csak úgy tisztíthatók, hogy a szűrés következtében szennyezett talajt gumicsővel leszívjuk és kimosás után visszaterítjük. Az egyik szűrő azonos az ismertetett talajszűrővel, csak műanyag dobozba van beépítve, melynek teteje sűrűn lyukasztott. A harang fölötti részt nejlonvattával vagy más nejlonanyaggal tölthetjük meg. A lyukakon beszívott lebegő szennyező anyagokat a víz áramlása, a halak mozgása nem tudja ismét szétszórni. A másik, hasonló elv alapján, azonos belső üvegrésszel, egy lehetőleg széles szájú műanyag vagy üvegedénybe van beépítve. A szűrőanyag perlon, homok és kavics, de közbeiktatva tőzeg, aktív szén vagy vízlágyító műgyanta is lehet.
Még egy szűrőről kell megemlékeznünk, mely különösen alkalmas igen apró, lebegő szennyeződés leszűrésére. Lényege egy nagy műanyag szivacs, melynek közepébe van beeresztve a filtráló és levegőcső. Tisztítása egyszerű: vízben kimossuk a szivacsot.
A szűrők másik típuscsoportja: a külső szűrők. Lényegük két egymás mellett levő edény, az akvárium és a szűrő tartálya. A közlekedőedények törvénye alapján az akvárium fenekét megközelítő átemelő cső a szűrőanyagra emeli az akvárium piszkos vizét. Innen a víz a szűrőanyagokon átszivárog a tartály aljára. A széles, kútnak nevezett üvegcsőből ismét levegő emeli vissza az akváriumba. Szűrőink akkor működnek jól, ha 1 liter levegő legalább 3 liter akváriumvizet hajt át a szűrőn. A szűrőberendezések megválasztásánál figyelemmel kell lennünk arra, hogy milyen akvárium vizét akarjuk szűrni. Olyan akváriumban például, ahol kis ivadékhalakat tartunk, nem használhatjuk a külső szűrőt, mert a vízzel együtt az ivadékhalakat is kiemeli. Ilyen medencében csak belső, talaj- vagy szivacsszűrőt ajánlunk. Nagy halak akváriumához a behelyezett vagy külső szűrő a célravezetőbb. A behelyezett szűrőhöz hasonlóan a külső szűrő is igen jól használható speciális szűrésekre.
Egyre elterjedtebb az akvárium mechanikus, motoros szűrése, szellőztetéstől függetlenül. Majdnem mindet európai országban van ilyen szűrőket gyártó cég, de igen sok fajta érkezik a Távol-Keletről is. Ezek a szűrők csak pár watt fogyasztásúak, így pl . a Laso Mini 175 liter óránként: szűrésére 2 wattot használ. Egy 50 literes akvárium vizét tehát ez a szűrő háromszor szűri át óránként, a lebegő szennyeződés szinte kizárt.
Ezek a szűrők fűtővel, hőszabályozóval készülnek, de különféle szűrőbetétekkel, gravitációval és különböző légnyomással is ellátottak.

A szellőztetés, az oxigénpótlás eszközei

A szellőztetés, az oxigénpótlás eszközei

Másik igen fontos technikai berendezés a légpumpa vagy szellőztetőgép, mely az akvárium vizének oxigénpótlását, a szűrőberendezés üzemeltetését végzi. Ez a légpumpa egy mágneses tekercs, mely a csengőelv alapján egy kart, annak végén gumimembránt mozgat. A gumimembrán szívó-záró szeleppel ellátott dobot zár le.
A dob kivezető csövéről vezetjük a levegőt az akváriumunkhoz. Ezek a szellőztetőgépek is több kivitelben készülnek: zárt, nyitott, egy- és kétdobos kivi-tejben. Sajnos a szelepek vagy a membrán meghibásodása elég gyakori, ezért ha valaki maga megjavítani nem tudja, ajánlatos tartalék gépről gondoskodni. A zavarok egyik fő oka, hogy a gép szennyezett levegőt szív be, és a por eltömíti a szelepeket. Ennek elkerülésére és az üzemzaj csökkentése érdekében - ha más megoldás nincs - egy 5 literes uborkásüvegben függesszük vagy laticelpárnára helyezzük gépünket.
Az üveg száját nagy dugóval zárjuk le. A dugón fúrjunk két kis és egy szélesebb lyukat. Az egyik kis lyukon vezetjük be az áramot, a másikon a légvezetéket hozzuk ki, ügyelve, hogy mellettük légrés ne keletkezzen. A szélesebb lyukba erősen összenyomott vattadugót tegyünk, ez kiszűri a port. A szűrődugót szennyeződésének megfelelően cserélni kell. Az üveget, melyben szellőztetőgépünk van, lehetőleg magasan helyezzük el, hogy áramszünet esetén a víz ne folyhasson vissza a légvezetéken. Ajánlatos a szellőztetőgép után egy légelosztó tartályt beiktatni. A gépből a levegő így csak rövid úton kényszerül erős ellenállást leküzdeni. A légelosztó dobozból már több vezetéken vihetjük a levegőt, és ezzel lényegesen megjavítottuk a gép teljesítményét.
A levegő egy részét a porlasztóhoz vezetjük. Ez lehet bambusznádból, valódi vagy műszivacsból, habüvegből vagy erre a célra készített, nem oldódó habkőből. A többi levegőt az akvárium vizének szűrésére használjuk fel.

A fűtés, a hőszabályozás eszközei

A fűtés, a hőszabályozás eszközei

Az akvárium vizének állandó hőmérsékleten tartása a legfontosabb feladat. Ezért először az akvárium fűtésével, hőszabályozásával foglalkozunk.
Akváriumi halaink földünk igen távoli, sokszor más égövi tájáról, szubtrópusokról, trópusokról kerültek egy kis, közös életteret alkotó akváriumba. Ezeknek a kis halaknak így más-más a hőigényük, a víz- és fényigényük is. Az akvarisztika kedvelői közül csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy akváriumban ilyen szempontok szerint csoportosítsák vagy külön-külön tartsák kedvenc halaikat. Legtöbbjük a kedvező hőmérséklet állandó fenntartásával - és ezt 22-24 °C-ban határozhatjuk meg- közös medencében is tartható.
Nyáron hazánk hőmérsékleti viszonyai mellett a legtöbb esetben nincs szükség az akvárium fűtésére. Hidegebb időben vagy ha a helyiség, ahol akváriumunk van, alacsonyabb hőmérsékletű, a különbséget az optimális értékig elektromos fűtéssel pótolni kell.
Díszhalüzleteinkben olcsó kivitelű és jó minőségű, fix wattértékű, a vizet állandó hőmérsékleten tartó fűtőtesteket árusítanak 5 W-tól. Ezek a fűtőtestek természetesen készülhetnek nagyobb hőértékre is. Lényege egy 3-4 mm vastag üvegcsőre tekercselt ellenálláshuzal, melynek fűtőértékét a huzal anyaga, átmérője, hosszúsága, ellenállása határozza meg. Ezek a fűtőtestek mind a víz alá meríthetők. Egyik továbbfejlesztett típusa ellenőrző égővel ellátott kivitelű. Az égő jelzi az áramkör épségét, tehát a fűtő üzemelését. Ha a vásárolt fűtőnk nem jelzőlámpás, működését vízbe helyezés előtt ellenőriznünk kell. Bekapcsoljuk az áramkörbe, és ha tenyerünk érzi, hogy melegszik, azonnal kapcsoljuk ki, mert védőüvegcsöve nem hőálló és könnyen elreped. Csak teljes kihűlés után tegyük vízbe, és kapcsoljuk be fűtésre.
Nyáron, ha már üzemeltetésükre nincs szükség, hagyjuk az akváriumban vagy ha zavar, útban van, vegyük ki, és egy üveg vízbe merítve, oly módon tegyük el újabb üzemelésig, hogy elzáró gumidugó része víz alatt legyen. Ez azért fontos, mert vízben a záró gumidugó megdagad, nyáron az akváriumon kívül összeszárad, és ősszel ismét vízbe helyezve könnyen beázik. A fűtőtest sokszor nem ér le az akvárium fenekéig, és ha igen, akkor is a környező vizet jobban felmelegíti. A hőhatás tökéletesebb elosztása érdekében ajánlatos a levegőporlasztót a fűtőtest alatt elhelyezni.
Az állandó, egyenletes hőleadás következtében, melyet fűtőnk biztosít, akváriumunk vize ugyan melegebb lesz, de hőingadozásával követi a helyiség változó hőmérsékletét. 2-3 °C hőingadozás nem káros, ezt halaink a természetben is megszokták, így ellenállóbbak maradnak a betegségekkel szemben. Az ennél nagyobb hőingadozás már nem kívánatos, ezért szükséges a hőszabályozó készülék beszerzése, beiktatása.
A hőszabályzókat is sima és jelzőlámpás kivitelben készítik, és hozzák forgalomba. Áruk nem nagy, így árammegtakarítással, mely használatukkal elérhető, a befektetés értéke hamar megtérül. Lényegük egy ezüstérintkezővel ellátott bimetall (két fém - összepréselve), mellyel szemben egy fix, de csavarral állítható ezüstpólus van. A bimetall hő hatására elhajlik a fix pólustól, és az áramkör megszakad.
Ha a környező közeg- az akvárium vize - hűl, visszahajolva ismét zárja az áramkört, és a rákötött fűtő vagy fűtők üzemelni, melegíteni kezdenek. Több medence fűtését is kapcsolhatja egy hőszabályozó, ha a medencék egyenlő nagyok, vagy ha a fűtők az akváriumokhoz méretezettek. A hőszabályozóval a fűtés tetszés szerinti hőmérsékletre beállítható. Helyes a fűtő teljesítőértékét úgy megválasztani, hogy a bimetall beragadása esetén se fűtse túl az akvárium vizét. A forgalomba kerülő hő-szabályzók nem mind víz-, illetve párabiztosak, ezért úgy helyezzük el őket, hogy a felső szélük az akvárium fedőüvegje fölött legyen.
Egy hő-szabályzóra 50-100 W a maximális fogyasztás. Ha a fogyasztás nagyobb, az érintkezők összeégnek, és ez könnyen túlfűtést, halaink pusztulását okozhatja. Nagyobb terhelést bíró, relés, kontakt hőmérős kőszabályzók sajnos még nincsenek kereskedelmi forgalomban, illetve költségesek az előzőkhöz viszonyítva.
A víz hőmérsékletének mérésére külön akvárium-hőmérő készül, súlyozott úszóval ellátott, tapadógumis és talajba szúrható kivitelben. Bármilyennel rendelkezünk, a hőmérőt a fűtőtől távol, lehetőleg talaj-közelben helyezzük el, hogy az átlagos hőmérsékletet kapjuk.
A víz hőmérséklete - ha nincs megfelelő vízmozgás - még egy kis medencében is 3-4 °C különbséget érhet el a talaj és a vízszint között.

Az akvarisztika legfontosabb technikai segédeszközei

Az akvarisztika legfontosabb technikai segédeszközei

Az akvarisztikában elért eredmények nagy részben -a biológiai megismerésen túl - azoknak a technikai felszereléseknek köszönhetők, melyek lehetővé teszik a víz állandó hőmérsékleten, tisztán és Oxigén-dúsan tartását, megfelelő megvilágítását. Ezek a technikai berendezések segítik az akvaristákat, hogy a természetet a legjobban megközelítő körülmények folyamatosan, állandó jelenlét, ellenőrzés nélkül is fenntarthatók legyenek

Az elmúlt években rohamosan fejlődtek az akvárium technikai felszerelései. Természetesen sok új felszerelési, technikai eszköz nem mindig a jobb megoldást vagy a célszerűséget, de a nyugati piacon gyakran csak az üzlet céljait szolgálja. A nyugati akvarista folyóiratok hirdetésrovata állandóan új felszerelési tárgyakat kínál minden területen. Az automata világításkapcsoló feszültségcsökkentéssel, hogy a fény lassan aludjon ki, az automata etető, mely időre és mennyiségre adagolja az eleséget, mind-mind kapható.
Az akvárium tulajdonosának csak a villanyszámla kifizetése marad, de ez a szórakozás messze van a mi kedvtelésről alkotott fogalmainktól. Ezért csak azokkal a technikai eszközökkel és felszerelésekkel kívánunk röviden foglalkozni, melyek nálunk is beszerezhetők vagy otthon, házilag könnyen elkészíthetők. Természetesen nem ismertetjük a régi, már korszerűtlen megoldásokat sem.

Az akvárium berendezése és gondozása

Az akvárium berendezése és gondozása

Háromnegyed évszázad telt el azóta, hogy a századforduló idején az akkori kornak megfelelő formák és keretek között hazánkban is megjelentek az első, kezdetleges haltartó edények, akváriumok. Azóta természetesen az akvarisztikában is hatalmas fejlődés ment végbe. E fejlődés alapja a természettudományi, főként a biológiai ismeretek elsajátítása, elterjedése. A kezdetleges üvegedényt évek múltán fölváltotta a korszerű akvárium, melyben az akvarista a benne tartott halaknak, növényeknek eredeti hazájukhoz hasonló életkörülményeket igyekszik megteremteni.

Ma már minden szaküzletben készen árusítják a kisebb méretű akváriumokat, de rendelésre tetszés szerinti méretben és formában is készíthetők. Az akvárium legelterjedtebb formája a téglalap alapú, fémvázas akvárium és a szilikonkaucsuk alapanyagú ragasztóval készített üvegakvárium.
A fémvázas akváriumok vasanyagának erősségét természetszerűen az akvárium nagysága határozza meg. Kisméretűekhez egészen gyenge vaslemez is megfelel.
Figyelembe kell venni minden körülmények között a szükséges vastagság és az esztétikai igény összhangját. Kis akvárium ne készüljön vastag, ezért durvának tűnő, nagy akvárium pedig vékony, ezért a műszaki tartósságot nem biztosító gyenge anyagból. Kisebb, 60- 70 literes akvárium készítéséhez elegendő a 20/20 mm, 250 literig a 30/30 mm méretű, az ennél nagyobbakhoz a 40/40 mm vagy ennél] erősebb szögvas.
Az akvárium készítése előtt el kell dönteni, hogy felső szélén a szögvas kifelé vagy befelé forduljon: a kisebb medencéknél ez esetleg laposvassal helyettesíthető. A szögvas kifelé fordítása mellett szól a könnyebb kezelhetőség és a rozsdásodás elkerülése. Sokan a befelé fordított felső élvas és a ráhegesztett vagy szerelt üvegtartó mellett döntenek, mert az akvárium így simább vonalat ad.
A vasak összeerősítése minden esetben tökéletesen sima legyen, mert a kiálló fém a gitten keresztül a berendezett és feltöltött akváriumban keletkezett erős nyomás hatására az üveg pattanását idézheti elő. A szépen eldolgozott, lereszelt, rozsdátlanított keretet először rozsdagátló míniummal, vasoxiddal vagy más hasonló célt szolgáló készítménnyel gondosan le kell festeni. Ez azért fontos, mert a vízzel telt akváriumban keletkezett nagy páratartalom, az állandó nedvesség, az esetleges szivárgás megtalál minden szabad helyet, és akváriumunk vasváza hamar rozsdásodni kezd. Ha a belső oldalon fellépő rozsda vastagodik, az biztosan üvegtöréshez vezet.

Ha az elmondottak szerint elkészítettük az akvárium vasvázát, következik a beüvegezés. Mindig ügyeljünk, hogy a beüvegezéshez csak hibátlan, buborék- és karcolásmentes üveget használjunk és természetesen simát, hogy ne okozzon torzítást. Az üveg vastagságát - a vashoz hasonlóan - az akvárium nagysága szabja meg. Figyelembe kell venni elsődlegesen a vízoszlop magasságát, mint az egyik legfontosabb tényezőt. Kis akváriumhoz, 50 liter űrtartalomig a 3 mm-es, 50-100 literig a 4-5 mm-es, nagyobbakhoz a 6 mm-es vagy esetleg ennél erősebb üveg ajánlható. Az üveg vastagságának túlméretezése bajt nem okozhat, a takarékosság itt könnyen ráfizetéssel jár.
Az üvegek berakásához jól eldolgozott míniumos gittet használunk. A gitt ne legyen túl kemény, hígításához sűrű lenolajkencét (sohasem ásványi olajat), ha híg, keményítéséhez hegyikrétát használhatunk. Ha a gittet jól átgyúrtuk, hosszú, egyenlő vastagságú hurkákat készítünk belőle. A hurkákat erősen benyomkodjuk az oldalak élsarkaiba. Először helyezzük be a fenéküveget. Az egész felületre tenyérrel egyenletes nyomást gyakorolva nyomkodjuk, dörzsöljük, míg a gitt az üveg és a vasváz között légbuborékmentesen helyezkedik el. A fölösleges, kitüremlett gittet a váz szélénél merőlegesen tartott késsel levágjuk. Igen fontos, hogy a gitt legalább olyan vastagon maradjon az üveg és a váz között, mint amilyen vastag az üveg. A fenéküveg berakását hasonló módon a medence két nagy oldalának üvegezése, majd végül, szinte ezeket kimerevítve, a két kisebbik oldal beüvegezése követi. A gittet mindenütt levágjuk, tökéletesen elsimítjuk. Ajánlatos ezután az akváriumot pár napig feltöltés nélkül állni hagyni, hogy a gitt kicsit megkeményedjen. Friss, puha gittelés után az azonnal feltöltött akvárium ugyan nem folyik, de ha a vizet egyszer leeresztjük, az üveg meglazul és könnyen folyni kezd.
Az üvegek megtisztításával szintén várjunk néhány napot. Ügyelni kell, hogy a külső és belső oldalon egyenlő nyomással, vizes újságpapírral, vigyázva távolítsuk el a szennyeződéseket, óvatosan, hogy az üveg meg ne mozduljon, ne váljon el a gittől, ne keletkezzen légbuborék. Pár nap szikkadás után végleges színére festhetjük a vázat és ezzel együtt a gittet is. A festékréteg meggátolja a gitt kiszáradását, hosszú időn keresztül rugalmasan tartja. Legszebb és legpraktikusabb a fekete szín. A fekete szín a legtöbb bútorhoz illik, és jól kiemeli az akvárium üde színeit. Javítása a legkönnyebb.
A ragasztott üvegakváriumnál természetesen más szempontokra kell figyelemmel lenni. A vázas akvárium üvegvastagságának méretei itt már nem megfelelőek. A fémváz merevítését, tartását ebben az esetben az üveglapok vastagságával kell pótolni. A kötést, a tartást az éleken elhelyezett, rugalmasságát évtizedekig megőrző ragasztóanyag adja. Az üveget itt is a már ismert szempontok szerint kell kiválasztani, ha lehetséges, még jobban ügyelve hibátlan voltára. A fémvázas akváriumoknál a gitt lezárta a vágási felületek kis egyenetlenségét, a ragasztott akváriumnál ez természetesen nem lehetséges. Ezért a pontos méretű vágás a legfontosabb úgy, hogy az élek is merőlegesek legyenek az üveg lapjára, pattanástól és kagylós töréstől mentesen. A vágási felületet ajánlatos vizes csiszolókővel érdessé tenni, és minden körülmények között tiszta benzinnel, alkohollal vagy más zsíroldó szerrel zsírtalanítani.
A medence ragasztása a fenéküvegre elhelyezett nagy oldalakkal kezdődik. Mindkét üvegélt bekenjük a ragasztóval. A ragasztót nagyobb tubusból, ún. „pisztollyal" nyomjuk ki. Rövid száradás, kötés után az oldalüveget úgy helyezzük a fenéklapra, hogy éle tökéletesen fedje a fenéklap szélét. Az üveg és ragasztó között légbuborék sehol ne maradjon. A nagy oldallapok felhelyezése után a kis oldalakat tesszük be, itt is ügyelve a tökéletes fedésre és az ismertetett szempontokra. A teljes kötés ideje a ragasztóanyag fajtájától függően 12-24 óra. A kinyomódott ragasztót a teljes megkötés után borotvapengével óvatosan levágjuk, hogy az esztétikai hatást ne rontsa. Az üveglapok jó elhelyezése az egyik legfontosabb és legnehezebb része a munkának. Ennek megkönnyítésére sokan fából vagy vasból sablonokat készítenek. Ezek biztosítják a mozdulatlan és merőleges állapotot a teljes megkötésig.
Igen fontos, hogy a kész akváriumot kipróbáljuk, és végleges helyén lehetőleg puha filc-, hungarocell- vagy farostlemezre tegyük, de minden körülmények között teljes felfekvést kell biztosítanunk.
Nagyon sok függ az akvárium elhelyezésétől, hogy méltó dísze legyen lakásunknak, és sok örömet szerezzen a család minden tagjának. Ha lehetőség van rá. fal mellé, illetve úgy helyezzük el, hogy a természetes fény ráessen, de ne állítsuk átvilágító fénybe, ablak elé. Átvilágító fényben halaink színe nem érvényesül, és a fény felé forduló vízinövények leveleinek is csak a fonákját láthatjuk. Halaink ráeső fényben a legszínesebbek, és üde, zöld hajtásaikkal a növények is erre fordulnak. Ha úgy nem tudjuk elhelyezni, hogy természetes, ráeső fényben lássuk, akkor inkább sötétebb helyre tegyük, és a hiányzó fényt mesterséges fénnyel pótoljuk.

Ha sikerült a lakásban kiválasztani a megfelelő helyet, akváriumunkat helyezzük állványra, asztalkára vagy más bútorra, ügyelve, hogy tökéletesen felfeküdjön. Ügyelni kell még arra is, hogy az akvárium ne kerüljön túlságosan magasra, ülve is jól áttekinthető, megfigyelhető legyen. A 70-110 cm közötti magasság a legmegfelelőbb. Ha természetes fény éri a kiválasztott helyet, akváriumunk köré szobanövényeket is helyezhetünk, így kialakíthatjuk minden lakás egyik legszebb díszét: a zöld élősarkot. Növényeink is jól érzik itt magukat, mert az akváriumból párolgó víztől páradúsabb mikroklíma alakul ki. Következő feladat az akvárium betelepítése, a megfelelő környezet megteremtése díszhalaink számára. Első tennivaló a talaj elkészítése. Hosszú éveken keresztül vitatott kérdés volt a föld, tőzeg, homok, kavics használata, szükségessége. A korszerű akváriumban ma már nem használhatunk - még a növények számára sem - agyagos földet, vakondtúrásból származó ásott földet, árterület hordaléktalaját, mert sok bennük a bomló szerves anyag, és ennek jelenléte káros. Az akvárium talajának lehetőleg mészmentes kvarchomokot használunk. Legtöbb növényünk homokban is tökéletesen fejlődik, esetleg egyes igényes fajtáknak tápsót adunk, vagy külön kis üvegedényben bomlásterméktől mentes anyagot használhatunk. Ha mészmentes homokunk nincs, úgy az sósavazással könnyen előállítható. A kimosott homokot üveg-, porcelán- vagy műanyag tálba
helyezzük, és tömény, háztartási sósavat öntünk rá. A sósav hatására a mész erős pezsgés mellett elbomlik. Ha a pezsgés megszűnt, folyó víz alatt sokszor átmossuk, áztatjuk, hogy az akvárium vizében változást ne idézzen elő. Mielőtt az így elkészített, kimosott homokot az akváriumba tennénk, töltsünk bele pár ujjnyi vizet, és így rakjuk be a talajnak szánt homokot. A leszálló homokszemek tömören, légbuborékok nélkül ülepednek le. Ott, ahol később növényeket szándékozunk ültetni, a homok 4-5 cm vastag legyen. Más helyen elég annyi, hogy elfedje az akvárium üvegalját. A hátrész felé emelkedő homokréteg a medencének optikai távlatot ad. A növények koszorúja így takarja a hátsó üveg egy részét, még fokozva azt az érzést, hogy lakásunkba a folyók vagy tavak egy kis részét loptuk be.

A növények megválasztásának célja elsődlegesen nem az élettér (biotóp) kialakítása halainkkal, hanem a természethűség. Ezért kerüljünk el minden mesterkélt tárgyat, búvárt, hajóroncsot, művirágot. A sima, tiszta homok, az üde növényzet, egészséges, színes halaink lenyűgöző látványt nyújtanak. Ha mégis érdekesebbé akarjuk tenni a berendezést, helyezzünk az akváriumba köveket, ágakat, gyökereket, esetleg kókuszdió héját, de ne tengeri kagylók üres házait. Természetesen e dekorációs tárgyak kiválasztásában is arra kell ügyelnünk, hogy oldódó vagy bomló anyagot, mely káros lehet, ne tartalmazzanak. A behelyezett kő legyen kvarc, bazalt vagy más őskőzet, de ne mésztufa, mert fáradságos homok-előkészítő, mészmentesítő munkánk kárba veszne.
Sok trópusi halunk és növényünk nem szereti a meszet (kalciumvegyületeket). Az Amazonas vidékén - ahonnan igen sok halunk származik - ismeretlen a kalciumtartalmú, kemény víz. Van ugyan néhány akváriumban tartott díszhalunk, mely igényli a kemény vizet, de ezeknek is elegendő a csapvizek 15-16°-os keménysége. A megkövesedett faágak, a fiatal barnaszén (lignit) lemezes darabjai áztatás után károsodás nélkül használhatók, hasonlóképpen olyan faágak, gyökérdarabok, melyek életnedvüket elvesztették, teljesen kiszáradtak. Ezeket természetesen hosszú ideig víz alá szorítva áztatni kell, hogy rostjaikat teleszívják vízzel, és ne emelkedjenek a víz felszínére. Igen szépen és jól díszítenek a tőzeglápokból bányászott famaradványok. Ezek kellő tisztítás után azonnal akváriumba helyezhetők. Mivel a tőzeglápokban huminsavat szívnak fel évtizedeken, esetleg -századokon át, az akvárium vizét aranysárgára festik. A víz feltöltéséhez újságpapírral takarjuk le a homokot, és lassan erre folyassuk a 22-24 °C hőmérsékletű, friss vizet. A városi hálózati víz majd mindenütt tökéletesen megfelel halaink tartásához. Ezeknek a kis állatoknak igen nagy a tűrő-, alkalmazkodóképességük. Ezt a tulajdonságukat évezredeken keresztül szerezték meg, mert a nagy csapadékmennyiség a szabad természetben is nagy változást idéz elő minden tekintetben a szabad vizeken. Természetesen helyi kutak, vasas, kénes vizek helyett jobb, ha csapadékvizet gyűjtünk. Vigyázni kell a városi vízhálózatok erősen klórozott vizével is.
A vízből a klórgáz pár órás erős szellőztetés és szűrés után eltávozik, és néhány nap múlva alkalmas lesz halaink számára. 7ó1 használható a hazai készítésű Klórteszt és a Klórtani, amelyek a klór kimutatására, lekötésére és eltávolítására szolgálnak. A technikai felszereléseket is a talaj behelyezésével egy időben építjük be, szereljük fel. Ha üzembe helyeztük őket, hamar eldől, hogy eddigi munkánk eredményes volt-e. (A technikai berendezésekkel a következő fejezetben foglalkozunk.)

Ezután a vízinövényeket ültetjük be. A betelepített vízinövények néhány nap alatt gyökeret eresztenek, hajtani kezdenek. Amikor a hőmérséklet közel állandó, a víz kristálytiszta, nem opálos vagy megtört, halakkal is benépesíthetjük akváriumunkat. A hőingadozást, ha vizük fokozatosan melegszik vagy lehűl, halaink jól tűrik, de a hirtelen hőmérséklet-változást nem. Minden trópusi halunk nagyon érzékeny a hirtelen hőmérséklet-változásra, ezt sohasem szabad elfelejteni. Ha vásárolunk halakat, csak akkor tehetjük át a szállító vízből az akváriumba, ha a vízhőmérséklet azonosságáról meggyőződtünk. A szállító üveget vagy nejlonzacskót az akváriumba helyezve, a vizeket azonos hőmérsékletre kell hoznunk. Ez természetesen vonatkozik arra is, amikor az egyik akváriumból a másikba rakjuk át a halakat. Ha nagy távolságra szállítjuk a halakat, természetesen a megkívánt hőmérsékleten túlmenően gondoskodni kell a megfelelő oxigénellátásról is. Az ilyen hosszú utakra a halakat fel kell készíteni, és a szabályokat szigorúan meg kell tartani. Szállítás előtt legalább 24 órával már nem szabad etetni. A halak fokozott szén-dioxid-termelése, oxigénfogyasztása, az ürülék könnyen bajt, pusztulást okoz. Vannak altatószerek, melyek a halak életfunkcióit a legalacsonyabbra mérséklik, ezekkel és a víz fölé levegő helyett benyomott, tiszta oxigénnel megsokszorozható a halak száma, és hosszabbítható a szállítás ideje. A nejlonzacskókat gumigyűrűkkel lekötve, hőszigetelő műanyaghab dobozokban télen is hőveszteség nélkül szállíthatjuk.

Amikor akváriumunk lakói szerencsésen megérkeztek és jól érzik magukat, a növények fejlődnek és minden technikai berendezés jól működik, akkor ezt az állapotot még fenn is kell tartani, hogy az akváriumunkban örömünk teljen, és néhány nap után ne változzon ürömmé. Tehát halainkat etetni kell, a növényeknek megfelelő megvilágítást kell adni, a kellő hőmérséklet és az oxigénellátás mellett.
A halak etetésével külön fejezet foglalkozik, de már itt is meg kell említenünk az egyik legfontosabb szabályt: csak annyit adjunk enni halainknak, amennyit azonnal elfogyasztanak. Az el nem fogyasztott eleség előbb-utóbb bomlani kezd, mérgezve az akvárium vizét. Ha fiatal ivadék vagy növendék halaink vannak, akkor kétszer adjunk nekik enni, de mindig megtartva az említett szabályt. Kifejlett állatokat naponta csak egyszer etessük, lehetőleg azonos időpontban. Ha pár napra eltávozunk a lakásból, akkor sem szabad több eleséget adni, mert a kifejlett állatok hetekig is bírják az éhezést, de a megromlott bomlástermékkel telített víz gyors pusztulásukat okozhatja.

A növényeknek a megvilágítás olyan, mint halainknak a táplálék. Sem a túl erős, sem pedig a gyönge megvilágítás nem jó számukra. Az erős megvilágítás - a napfény vagy a műfény - egyaránt előbb-utóbb zöldalgaképződést eredményez. Akváriumunkat tehát árnyékolással védeni kell a közvetlen napfénytől. Műfénnyel pedig csak a szükséges, esetleg hiányzó természetes fényt kell pótolni. Felvetődik a kérdés, hogy mennyi a szükséges fénymennyiség. Erre a kérdésre majdnem lehetetlen feleletet adni, hiszen annyi tényező függvénye. Ilyenek a fényforrás ereje, távolsága, színképösszetétele, a megvilágítás időtartama, de ide kell sorolnunk az akváriumok vizének magasságát és színét is, mint fényszűrő, fényelnyelő tényezőt. Az erősen tőzeges, barna víznek nagy a fényszűrő hatása, és benne annak a fényerőnek sokszorosa is kevés az algaképződéshez, mint amennyi a tiszta, fehér vízben elegendő. Egy-két tanácsot ebben is adhatunk. Vízinövényeink 10--12 órás megvilágításával kell számolnunk. Ablak közelében, ha napfény nem éri akváriumunkat - a téli rövid vagy borús napokat kivéve -, elegendő a világítás. Ha sötét lakásban vagy ablaktól távol tartjuk akváriumunkat, akkor a hagyományos villanyégőkből - a medence teteje felett elosztva - literenként 2 W, fénycsövekből 1 W értéket kell számolni.A gyenge megvilágítás ugyanúgy káros, mert míg az erős fény a zöld-, a kevés a barnaalga képződését indítja meg. Ez a barnaalga, a zöldhöz hasonlóan, belepi növényeinket, és azok pusztulni kezdenek. A helyes fénymennyiség megválasztása, mint látjuk, nem könnyű, de nagyon fontos, hogy akváriumunk élő, fejlődő növényzetű, szép dísze maradjon lakásunknak.
Az akváriumban, bármilyen tökéletesen működjenek a technikai berendezések, a szűrők, előbb-utóbb szennyeződés keletkezik a talajon.
A halak, a csigák ürüléke, elpusztuló növényrészek halmozódnak össze a mélyebb pontokon vagy a vízmozgástól védett helyeken. Ezért természetesen az akváriumot tisztítani kell.
A legjobb tisztítóeszköz a gumicső végére húzott kisméretű üveg- vagy műanyag tölcsér. A gumicsövet megszívjuk, és a tölcsérrel a talaj felett haladunk. A könnyű fajsúlyú üledéket így kiszippantjuk az akváriumból, a homokot a tölcsér kiszélesedő szája pedig nem emeli fel, a növények leveleit nem tépi meg. Ezt az alkalmat használjuk fel az üvegfalak belső tisztítására, az üvegre telepedett algák, szennyeződések eltávolítására. Erre a célra a legjobb egy maroknyi háztartási vatta. A vattát egy vödör vízben megnedvesítjük, és szorosra hajtogatjuk. Ezzel szépen sorra töröljük az üvegfalakat, közben a vattát csap alatt többször jól kimossuk. A vattával letakarított alga, üledék így nem kerül be a vízbe.  

Borotvapengés algakaparót csak ott vegyünk igénybe, ahol vattával nem tudjuk letörölni az üveget. Az algakaparó pengéje, úgyszintén a homok - mellyel sokan tisztítani akarják az üveget - azt könnyen megkarcolja, csúnyává teszi.
Az üledékkel eltávolított vizet ne töltsük vissza. Helyette és a párolgás pótlására lehetőleg a medence vizénél lágyabb, friss, bomlástermékmentes, azonos hőmérsékletű vizet töltsünk. Állandó vízfelfrissítés révén akváriumunk vize mentes marad a bomlásterméktől.
Az „öreg víz, jó víz" mondás már köztudottan téves, és vannak halak, melyek rendszeresen igénylik a vízcserét.
Az így gondozott akvárium hosszú éveken keresztül minden nagyobb munka nélkül örömet szerez majd tulajdonosának.

KISTAVAS HALTERMELÉS DÍSZTAVI ÉS ÉLELMEZÉSI CÉLRA I.

KIS-TAVAS HALTERMELÉS DÍSZTAVI ÉS ÉLELMEZÉSI CÉLRA I.

(Hazai szerzőktől, hazai lehetőségekhez és hazai pénztárcákhoz)

Bemutatás

Napjainkban egyre gyakoribb látvány a több milliót érő házak parkosított kertjeit díszítő kisebb-nagyobb dísztó. Ez a divathullám jó piacot teremt a kerti dísztő-építőknek és a díszhalárusoknak. Sajnos, a legtöbb tó ezek közül a nyár közepére bezöldül, majd el-békanyálasodik, és gyakran a víz felszínén úszkáló, rothadó halak tetemével rontja a kert összképét. Ekkor sokan inkább betemetik a kiásott gödröt, lemondva arról, hogy egy kis természetet varázsoljanak gyakran kopár kertjeikbe.Ennek természetesen nem így kéne lennie, egy kis szaktudással és odafigyeléssel meg lehetne örizni ezt a üde kis színfoltot.

Sokan nem is tudják, hogy a kis tavak kialakítása és a bennük való haltermelés akár házilag is, egyszerűen és olcsón megvalósítható. Igaz, ezekben a minimális befektetést igénylő, saját kezüleg kialakított, fillérekbe kerülő rendszerekben intenzív,milliókat hozó haltermelést nem lehet folytatni, de az esztétikusan berendezett tavacskák egy kis "természetet" varázsolhatnak a kertekbe. A befektetett munkát és energiát azért bőven visszatéríthetik, és nem utolsó sorban kellemes kikapcsolódást jelenthet ez a természetközeli foglalatosság. Míg a milliós tételekben előállított díszhalak piaca gyakran pang, a minőségi, mutatós halak néhány ezres tételben bármikor eladhatók. A nagyobb (100 m2-tõl egy hektárig terjedő) tavakban akár egy vagy több család halfogyasztási igényét (40-1500 kg hal) is fedezni lehet háztáji körülmények között, mégpedig olcsón előállított, jó minőségű változatos (pl. ponty, keszegfélék, süllő) halhús biztosításával. Ezek a tavak betölthetik a kerti dísztó, a saját kis horgásztó és az élő halraktár szerepét is.

A következőkben szeretnék néhány praktikus tanácsot adni azoknak, akik megpróbálkoznának a kisüzemi, kis-tavas halelőállítással és termeléssel.

A tavak kialakítása és felépítése

Általánosságban elmondható, hogy 10 m2-nél kisebb és fél méternél sekélyebb tavakat nem érdemes építeni. A nagyobbvíztömeg ún. pufferkapacitással rendelkezik, azaz képes a hirtelen idõjárási (pl. felmelegedés) és ökológiai változásokat (pl.vízvirágzás) ellensúlyozni, kiegyenlíteni. A másik fontos összetevõ, hogy egy-egy vízterület fél-, egyméteres vízmélység eseténképes a leghatékonyabban termelni, vagyis a halak számára szükséges táplálékot megteremteni. A táplálékbázist részbennövények (egysejtû moszatok, hínár, nád), részben pedig kisebb-nagyobb állati szervezetek (zooplankton, férgek, puhatestûek,rovarok) képezik. A víz tömegét növelhetjük, ha az egyik oldalán 1,5-2 méteres mélységet alakítunk ki, majd lépcsõzetesen 0,5m-ig emeljük a vízszintet. A mélyebb területet érdemes körülültetett fákkal részlegesen beárnyékolni. Szintén kedvezõ hatású atóparti munkákat és a lehalászást nem zavaró nádas ültetése.

Egy friss, illetve új tó egészséges működését természetesen meg kell alapozni, amely áll a trágyázásból (m3-ként egy kilogramm szarvasmarha, juhtrágya) és egy közeli természetes vízből származó vízi szervezetek beoltásából (planktonhálóval vagy egyhosszú, öblös, női harisnyából készített hálóval zoo- és fitoplankton gyűjtünk, majd telepítünk a tóba). A növényzetről sem szabad megfeledkezni. Néhány szál mutatósabb hínár és nádtégla behelyezésével már elérhető a kívánt hatás. 2-3 hétvárakozási, illetve pihentetési idő után már elkezdhetjük a haltelepítést.

A vízzáró réteg kialakítása történhet fóliával (0,5-1 mm-es ún. tófólia), betonréteggel (10-15 cm vastag, rácshálóval erősített betonréteg), agyagréteg (20-25cm) behordásával és tömörítésével, illetve egyéb anyagokkal (pl. bentonit-paplan). Rugalmas vízzáró rétegek (pl. fólia) esetén érdemes a tavat télen feltöltve hagyni, és a halakat helyben átteleltetni. Ezek az anyagok képesek a jég nyomásához alkalmazkodni, míg szárazon megfagyva törékennyé válnak. Ezzel szemben kemény vízzáró rétegek(pl. beton) esetén télen a tavakat szárazra kell állítani.A vízellátás a legegyszerűbben a talajvízszint alá történő föld kimélyítésével oldható meg. Hátránya az így kialakított tavaknak,hogy aszályos időszakban szárazra kerülhetnek a halak, illetve az őszi lehalászáskor szükséges vízleeresztés nem valósítható meg. Teljes vízzáró réteg esetén a vizet kívülrõl kell a tavakba bejuttatni. Ez háztáji körülmények között a közelben levő lakóház ereszcsatornáinak egyesítésével és tóba vezetésével oldható meg. Egy tó ilyen típusú vízellátásához a felszínét legalább háromszorosan meghaladó vízfelfogó felület szükséges. Ez a módszer egyszerűen kivitelezhető és legnagyobb előnye, hogy az esetleges talajvízszennyezések nem károsítják a vízminőséget. A másik, kissé drágább módszer a kerti kutakból való szivattyús vízellátás. Teljesen szigetelt tavak esetén a tó víztömegének egyharmadával lehet számolni párolgási veszteségként. A kútvizes módszernél nagyon kell vigyázni a talajvíz szennyeződéseire, a vízminőség megtartására. Háztáji körülmények között a közelben levő emésztőgödör okozhat komoly problémákat (pl. mosószer-bemosódások, magas nitrit-nitráttartalom). A sekély eredetű forrásokból, illetve a patakokból történő vízellátásnál is hasonló problémák jelentkezhetnek. A víz egyensúlya, illetve a halak táplálkozási kedve és növekedése szempontjából kedvező a folyamatos vízcsere. Erre leginkább a sűrű népesítéseknél és fõleg a nyári-nyár végi időszakokban van szükség.

Haltelepítés és takarmányozás

Figyelemmel kell lenni arra, hogy minél több és minél nagyobb súlyú halat telepítünk, annál inkább eltávolodunk a természetesállapotoktól, egyre labilissá válik a tó, tehát egyre komolyabb szakértelmet és gondoskodást igényel. A problémák a kisebbtavakban (0,5 hektárig) a fél kilogramm hal/m3-t meghaladó telepítési sûrûség esetén jelentkeznek élesen. A dísztavak amellett,hogy esztétikus látványt nyújtanak, alkalmasak lehetnek a nagyobb testû tenyészállományok tartására is. Ebbõl a szempontbólkülönbséget kell tenni az egyes tótípusok között. A szaporító és ivadéknevelõ tavak kialakítása kisebb/nagyobbmódosításokkal alapvetõen megegyezik az elõzõekben leírtakkal. Az eltéréseket "A díszhalak szaporítása és ivadéknevelése"címszó alatt foglalom össze.A telepíthetõ halfajok közül elsõsorban az e célra kitenyésztett kínai aranyhal és a japán színes vagy koiponty jöhet számításba.Ezek a fajok jól bírják hazánk klimatikus viszonyait, gyorsan nõnek és könnyen szaporíthatók. Látványos szín- ésformagazdagságuk miatt a legkeresettebb dísztavi halakká léptek elõ. A kerti tavakba inkább a kevésbé kényes, "csak"színmutáns (fehér, vörös és aranyszínû) halak ajánlhatók, amelyek extenzív tartása, takarmányozása és szaporítása is könnyenmegoldható, és minimális szakértelmet igényel.A halak takarmányozása a jól elõkészített, nem iparszerûen intenzív termelõtóban csak az ún. kiegészítõ etetésbõl áll. Az akedvezõ, ha a halak táplálékuk legalább 40%-át természetes tápanyagokból fedezni tudják, és a megmaradó részt biztosítjukmesterséges takarmányozással.

A tóépítés költség oldala (10 m2-es tónagyság esetén):

- Kiásás:saját erő (ingyenes), markológépes (óradíj)
- Vízzáró réteg kialakítása: fóliával (vásárlás - néhány ezer forint), agyaggal (hozása, tömörítése önerőből - ingyenes),
speciális záróréteggel (Bentonit-paplan - több tízezer Ft)
- Vízellátás:talajvíz (ingyenes), esővíz felfogása (a csővezeték kiépítése után ingyenes), szivattyúval (villanyáram díja)
- A tavak előkészítése:trágyázás, növényzet telepítése, planktonbeoltás (önerőből - ingyenes)
- Haltelepítés:a kezdeti állomány megvétele (vásárlás - néhány ezer Ft)

Fontos tudnivalók:

A nagyobb termelőtavakra vízhasználati díjat kell fizetni, szükséges bejelenteni az illetékes Vízügyi Hatóságnál, a Környezet- és
Természetvédelmi Hivatalnál és a Halászati Felügyelőségnél.

Aranyhal tenyésztés

KIS-TAVAS HALTERMELÉS DÍSZTAVI ÉS ÉLELMEZÉSI CÉLRA I.

Napjainkban egyre gyakoribb látvány a több milliót érő házak parkosított kertjeit díszítő kisebb-nagyobb dísztó. Ez a divathullám jó piacot teremt a kerti dísztóépítőknek és a díszhalárusoknak. Sajnos, a legtöbb tó ezek közül a nyár közepére bezöldül, majd el-békanyálasodik, és gyakran a víz felszínén úszkáló, rothadó halak tetemével rontja a kert összképét. Ekkor sokan inkább betemetik a kiásott gödröt, lemondva arról, hogy egy kis természetet varázsoljanak gyakran kopár kertjeikbe. Ennek természetesen nem így kéne lennie, egy kis szaktudással és odafigyeléssel meg lehetne őrizni ezt a üde kis színfoltot.

Sokan nem is tudják, hogy a kis tavak kialakítása és a bennük való haltermelés akár házilag is, egyszerűen és olcsón megvalósítható. Igaz, ezekben a minimális befektetést igénylő, saját kezűleg kialakított, fillérekbe kerülő rendszerekben intenzív, milliókat hozó haltermelést nem lehet folytatni, de az esztétikusan berendezett tavacskák egy kis "természetet" varázsolhatnak a kertekbe. A befektetett munkát és energiát azért bőven visszatéríthetik, és nem utolsó sorban kellemes kikapcsolódást jelenthet ez a természetközeli foglalatosság. Míg a milliós tételekben előállított díszhalak piaca gyakran pang, a minőségi, mutatós halak néhány ezres tételben bármikor eladhatók. A nagyobb (100m2-től egy hektárig terjedő) tavakban akár egy vagy több család halfogyasztási igényét (40-1500 kg hal) is fedezni lehet háztáji körülmények között, mégpedig olcsón előállított, jó minőségű,változatos (pl. ponty, keszegfélék, süllő) halhús biztosításával. Ezek a tavak betölthetik a kerti dísztó, a saját kis horgásztó és az élő halraktár szerepét is.

A következőkben szeretnék néhány praktikus tanácsot adni azoknak, akik megpróbálkoznának a kisüzemi, kis-tavas halelőállítással és termeléssel.

*A tavak kialakítása és felépítése*

Általánosságban elmondható, hogy 10 m2-nél kisebb és fél méternél sekélyebb tavakat nem érdemes építeni. A nagyobb víztömeg ún. pufferkapacitással rendelkezik, azaz képes a hirtelen időjárási (pl.
felmelegedés) és ökológiai változásokat (pl.vízvirágzás) ellensúlyozni, kiegyenlíteni. A másik fontos összetevő, hogy egy-egy vízterület fél-egyméteres vízmélység eseténképes a leghatékonyabban termelni, vagyis a halak számára szükséges táplálékot megteremteni. A táplálékbázist részben növények (egysejtű moszatok, hínár, nád), részben pedig kisebb-nagyobb állati szervezetek (zooplankton, férgek,
puhatestűek,rovarok) képezik. A víz tömegét növelhetjük, ha az egyik oldalán 1,5-2 méteres mélységet alakítunk ki, majd lépcsőzetesen 0,5m-ig emeljük a vízszintet. A mélyebb területet érdemes körülültetett fákkal részlegesen beárnyékolni. Szintén kedvező hatású a tóparti munkákat és a lehalászást nem zavaró nádas ültetése.

Egy friss, illetve új tó egészséges működését természetesen meg kell alapozni, amely áll a trágyázásból (m3-ként egy kilogramm szarvasmarha, juhtrágya) és egy közeli természetes vízből származó vízi szervezetek beoltásából (planktonhálóval vagy egyhosszú, öblös, női harisnyából készített hálóval zoo- és fitoplankton gyűjtünk, majd telepítünk a tóba). A növényzetről sem szabad megfeledkezni. Néhány szál mutatósabb hínár és nádtégla behelyezésével már elérhető a kívánt hatás. 2-3 hétvárakozási, illeve pihentetési idő után már elkezdhetjük a haltelepítést.

A vízzáró réteg kialakítása történhet fóliával (0,5-1 mm-es ún. tófólia), betonréteggel (10-15 cm vastag, rácshálóval erősített betonréteg), agyagréteg (20-25cm) behordásával és tömörítésével, illetve egyéb anyagokkal (pl. bentonit-paplan). Rugalmas vízzáró rétegek (pl. fólia) esetén érdemes a tavat télen feltöltve hagyni, és a halakat helyben átteleltetni. Ezek az anyagok képesek a jég nyomásához alkalmazkodni, míg szárazon megfagyva törékennyé válnak. Ezzel szemben kemény vízzáró rétegek(pl. beton) esetén télen a tavakat szárazra kell állítani. A vízellátás a legegyszerűbben a talajvízszint alá történő föld kimélyítésével oldható meg. Hátránya az így kialakított tavaknak,hogy aszályos időszakban
szárazra kerülhetnek a halak, illetve az őszi lehalászáskor szükséges vízleeresztés nem valósítható meg. Teljes vízzáró réteg esetén a vizet kívülről kell a tavakba bejuttatni. Ez háztáji körülmények között a
közelben levőlakóház ereszcsatornáinak egyesítésével és tóba vezetésével oldható meg. Egy tó ilyen típusú vízellátásához a felszínét legalább háromszorosan meghaladó vízfelfogó felület szükséges. Ez a
módszer egyszerűen kivitelezhető és legnagyobb előnye, hogy az esetleges talajvízszennyezések nem károsítják a vízminőséget. A másik, kissé drágább módszer a kerti kutakból való szivattyús vízellátás. Teljesen szigetelt tavak esetén a tó víztömegének egyharmadával lehet számolni párolgási veszteségként. A kútvizes módszernél nagyon kell vigyázni a talajvíz szennyeződéseire, a vízminőség megtartására. Háztáji körülmények között a közelben levő emésztőgödör okozhat komoly
problémákat (pl. mosószer-bemosódások, magas nitrit-nitráttartalom). A sekély eredetű forrásokból, illetve a patakokból történő vízellátásnál is hasonló problémák jelentkezhetnek. A víz egyensúlya, illetve a halak táplálkozási kedve és növekedése szempontjából kedvező a folyamatos vízcsere. Erre leginkább a sűrű népesítéseknél és főleg a nyári- nyár végi időszakokban van szükség.

*Haltelepítés és takarmányozás*

Figyelemmel kell lenni arra, hogy minél több és minél nagyobb súlyú halat telepítünk, annál inkább eltávolodunk a természetes állapotoktól, egyre labilissá válik a tó, tehát egyre komolyabb szakértelmet és gondoskodást igényel. A problémák a kisebb tavakban (0,5 hektárig) a fél kilogramm hal/m3-t meghaladó telepítési sűrűség esetén jelentkeznek élesen. A dísztavak amellett,hogy esztétikus látványt nyújtanak, alkalmasak lehetnek a nagyobb testű tenyészállományok tartására is. Ebből a szempontból különbséget kell tenni az egyes tótípusok között. A szaporító és ivadéknevelő tavak kialakítása kisebb/nagyobb módosításokkal alapvetően megegyezik az előzőekben leírtakkal. Az eltéréseket "A
díszhalak szaporítása és ivadéknevelése"címszó alatt foglalom össze. A telepíthető halfajok közül elsősorban az e célra kitenyésztett kínai aranyhal és a japán színes vagy koi-ponty jöhet számításba. Ezek a fajok jól bírják hazánk klimatikus viszonyait, gyorsan nőnek és könnyen szaporíthatók. Látványos szín- és formagazdagságuk miatt a legkeresettebb dísztavi halakká léptek elő. A kerti tavakba inkább a kevésbé kényes, "csak"színmutáns (fehér, vörös és aranyszínű) halak ajánlhatók, amelyek extenzív tartása, takarmányozása és szaporítása is könnyen megoldható, és minimális szakértelmet igényel. A halak takarmányozása a jól előkészített, nem iparszerűen intenzív termelőtóban csak az ún. kiegészítő etetésből áll. Az a kedvező, ha a halak táplálékuk legalább 40%-át természetes tápanyagokból fedezni tudják, és a megmaradó részt biztosítjuk mesterséges takarmányozással.

*A tóépítés költség oldala (10 m2-es tónagyság esetén):*

- *_Kiásás:_*saját erő (ingyenes), markológépes (óradíj)
- *_Vízzáró réteg kialakítása:_ *fóliával (vásárlás - néhány ezer forint), agyaggal (hozása, tömörítése önerőből - ingyenes), speciális záróréteggel (Bentonit-paplan - több tízezer Ft)
- *_Vízellátás:_*talajvíz (ingyenes), esővíz felfogása (a csővezeték kiépítése után ingyenes), szivattyúval (villanyáram díja)
- *_A tavak előkészítése:_*trágyázás, növényzet telepítése, planktonbeoltás (önerőből - ingyenes)
- *_Haltelepítés:_*a kezdeti állomány megvétele (vásárlás - néhány ezer Ft)



*Fontos tudnivalók:*

A nagyobb termelőtavakra vízhasználati díjat kell fizetni, szükséges
bejelenteni az illetékes Vízügyi Hatóságnál, a Környezet- és
Természetvédelmi Hivatalnál és a Halászati Felügyelőségnél.